Novella: Brahms
BRAHMS Mióta kijöttem ide Németországba, egyre gyakrabban hallgatom Brahmsot. Lefekszek az ágyamba, bekapcsolom a zenét, a sötétben egy kicsit még a szobában pásztázok, aztán lehunyom a szememet, a kezdő, puha trombitaszó pedig olyan hirtelen idézi a régi időket, hogy már látom is, ahogy apám a lemezjátszó előtt áll, a hangerő-szabályzón a keze és csillogó szemekkel tekint rám, másik kezével inti az ütemeket és próbál meggyőzni, hogy micsoda szépen szól ez a trombita az oboával, ennél szebbet tuti nem hallottam addig, csak jól hallgassam meg. Én csak ülök a kanapén, próbálok a zenére figyelni, de talán éppen az jár az eszemben, hogy a szomszéd Dani mikor fog átjönni, hogy menjünk ki focizni, pont az utca végéből nyílt a focipálya, a falu egyik szeme fénye, a nyár pedig másról sem szólt, hogy kint lőttük a gólokat. És ott ülök a kanapén, apám karmestert játszva, fülig érő szájjal inti az ütemeket, tényleg szép volt a trombita, ahogy az oboával ketten vitték a dallamot, de az
